Ugrás a fő tartalomra

A szalagok, amiket szeretünk ...

Már tűkön ültem, lestem a postást, mikor jelenik meg egy nagy dobozzal, benne a szeretett szalagjaim utánpótlásával és mellettük persze az újonnan választottakkal. Boldogan szemezgettem a beszállítónál másfél hete és ma végre élvezettel bontottam ki minden egyes tekercset.

Szeretném a segítségeteket kérni, hogy - főleg - szakmai berkekben hírük menjen ezeknek a csodáknak. Mondhatjátok, hogy elfogult vagyok, de azt gondolom aki rendelt már belőlük csak megerősíteni tudja az állításomat, hogy nehéz beléjük vágni, olyan szépek :)

Azt szeretném kérni, hogy akinek tetszenek a szalagok és szívesen teszi, az ossza meg ezt a blog bejegyzést a Facebook-os oldalán és/vagy írjon pát sort a saját blogjába, linkelve ezt a bejegyzést. Aki benne van ebben a kis hírvivésben hagyjon itt egy hozzászólást és egy hét múlva, december 5-én este 8-kor kisorsolok egy kedves reklámozót és ajándékozok neki 5 méter szalagot, amit természetesen ő választhat ki a boltból.

És hogy persze ne csak szöveg legyen itt, mutatok pár képet a szalagokról. Hátha a képek láttán nem bírtok az ujjaitoknak parancsolni és addig klikkeltek, kattintgattok míg Magyarország összes net közeli, varrni tudó hölgye tudomást nem szerez róluk. Na jóóó ... kicsit elragadtattam magam :DD

Az itt látható lista messze nem teljes, ez csak egy kis ízelítő a készletből.






Megjegyzések

  1. Egyszerűen gyönyörűek! Linket megosztottam a FB-on! Kiss Judit

    VálaszTörlés
  2. Csodaszépek a szalagok! Megosztottam! :)

    VálaszTörlés
  3. Megosztottam a FB-on, hiszen nagyon tetszenek! :)
    Anett

    VálaszTörlés
  4. Tényleg csodaszép szalagok!! nehéz is lenne választani belőle. Természetesen megosztom a fb-on!!

    VálaszTörlés
  5. Nehezen tudnék választani,gyönyörűségesek!
    Megosztottam :)

    VálaszTörlés
  6. Megosztottam FB-n Gősi Gabriella néven! :) Nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépek! a FB-n megosztottam Czinki Erika néven

    VálaszTörlés
  8. Csodaszépek Szilvi! Megosztva. :)

    VálaszTörlés
  9. Én is megosztottam:)Szilágyi Réka:)

    VálaszTörlés
  10. Belső kényszer , hiába, megosztva :)))
    /fb-n Gál Attila Gergelyné/

    VálaszTörlés
  11. Hát ezek fantasztikusak!!! Megosztottam... Kiss Judit Mária ... blogba is linkelve... www.gyongyviragom.blogspot.com

    VálaszTörlés
  12. blogban írtam, linkeltem,majd facen megosztottam és epekedem a következő rendelésemig azért a csodáért:)
    idasagok.blogspot.com

    VálaszTörlés
  13. Nekem a tengerészcsíkos tetszik rettentően, a többi csak nagyon-nagyon!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Megosztottam!Jó lenne nyerni....:)(Mona Agg néven vagyok a facebookon)

    VálaszTörlés
  15. Megosztottam fészbukon:) Ha én nem is tudnám felhasználni, szívesen elajándékoznám karácsonyra:)

    VálaszTörlés
  16. Gyönyörűek! Facebookon Horváth Anikó néven követlek! Megosztottam! :)

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörűek! :)
    Megosztva.
    Avigdor Gabriella

    VálaszTörlés
  18. Nagyon-nagyon szépek, ahogy ígértem pénzhez egy napra:) Megosztottam a FB-on.

    VálaszTörlés
  19. gyönyörűek a szalagok!!! már van is kedvencem!!! :) megosztom,linkelem!! :)

    VálaszTörlés
  20. Szia!Kiírtam a blogomba!:)
    ...gyönyörűséges szalagok!!!

    VálaszTörlés
  21. Tényleg gyönyörűek! Bekényi Eleonóra néven osztottam meg!

    VálaszTörlés
  22. FB-n megosztottam Polly Papp Sándorné néven.
    Gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  23. Tényleg gyönyörűségesek, osztottam a fb-on.

    VálaszTörlés
  24. Nagyon szépek:)
    Megosztom a fb-on
    Leinczné Orsi;)

    VálaszTörlés
  25. Megosztva a fb-on.
    Igazán kedvesek, gratulálok!
    Legyen szép napod!

    VálaszTörlés
  26. nagyon szépek, osztottam fb-on!

    VálaszTörlés
  27. Na, csapjunk hírverést! :) Tényleg nagyon szépek. Ezt a fásat hogyhogy nem láttam eddig? Biztosan átsiklottam rajta, pedig csodás. :)

    VálaszTörlés
  28. Lidércke, a fás vadi új :) Imádom! Köszönöm ezt a sok sok segítséget és a kedves szavakat. A szalagok itt irulnak pirulnak a dobozokban :)

    VálaszTörlés
  29. Köszönet és megosztottam...meg azt hiszem újra követlek is...Jól emlékszem, hogy Budapesten személyesen is át lehet venni a megrendelést?

    VálaszTörlés
  30. Tetszik!! :o)))) Megosztom természetesen!

    VálaszTörlés
  31. Szilvi ezek a szalagok tényleg naggggyon szépek!:)))
    Osztva FB-n és Blogon is.
    (Ágoston Ildikó/ Szintra világa)

    VálaszTörlés
  32. Hű, tényleg nagyon szépek!! Osztva fb-on:).

    VálaszTörlés
  33. szia! én is jelentkeznék! :) osztva Fb-n. SZéles Anett

    VálaszTörlés
  34. Mara, igen, a férjem a Népligethez közel dolgozik, ott át lehet venni a csomagot.

    VálaszTörlés
  35. Gyönyörű mind!! A Jézuska hozhatna egy zsák aprópénzt, mert annyi mindent tudnék vásárolni!!
    Megosztom a Fb-on !

    VálaszTörlés
  36. Szia Szilvi!

    Osztottam a fb-n, blogon bejegyeztem és nem bírtam ki még rendeltem is, de szalagból soha nem elég!!!

    VálaszTörlés
  37. Hú..Csodaszépek!Nagyon örülnék ha kaphatnék belőle!:)Meg is osztom az Fb-n.:)

    VálaszTörlés
  38. Tényleg gyönyörűségesek!!! Megosztottam én is! :-)

    VálaszTörlés
  39. Orsi, most készítem össze a rendeléseket. Írok nem sokára :)

    VálaszTörlés
  40. megosztottam mert szalagmanias vagyok:)

    VálaszTörlés
  41. Borzasztóan nehéz lenne választani. Megosztottam facebookon. :)

    VálaszTörlés
  42. Megosztottam , gyönyörűségesek a szalagjaid :))

    VálaszTörlés
  43. Imádom a szalagjaid...néhányat már használok,de mind nagyon tetszik!
    Megosztottam a játékot :)!Szabó Ilus (Szami)

    VálaszTörlés
  44. Csodaszep szalagok. En is megosztottam facebookon. :-)

    VálaszTörlés
  45. Ezt kérned sem kell :)
    Természetesen osztva !!!

    VálaszTörlés
  46. Nagyon szépek a szalagok, természetesen megosztom.

    VálaszTörlés
  47. Király szalagok, megosztottam a facebookon is! :)

    VálaszTörlés
  48. Én is közhírré tettem a tildás blogban!! :)

    VálaszTörlés
  49. A facebookon megosztottam, hogy mások is lássák ezeket a mesés szallagokat:)

    VálaszTörlés
  50. valóban gyönyörűek! a beszerzési forrásukat meg lehet tudni?

    VálaszTörlés
  51. ja és persze megosztottam én is :)

    VálaszTörlés
  52. Megosztottam, mert olyan nagyon szépek. Amúgy nem szoktam varrni, hímezni annál inkább. És a hímzések mellé is oda tudom képzelni:-)

    VálaszTörlés
  53. Megosztottam a blogomon is és a facebookon is :)

    VálaszTörlés
  54. Én ugyan gasztroban utazom, de a ezen témájú fotókhoz is szuperek a szalagok! Megosztottam a Facebook oldalamon!

    VálaszTörlés
  55. Megosztottam, naná! csodásak, egyik-szebb, mint a másik:)

    VálaszTörlés
  56. Nagyon extrák ezek a csodás szalagok! Megosztottam a hírt :)

    VálaszTörlés
  57. Gyönyörű mind, nagyon tetszik!
    Megosztottam a FB-n.
    Köszi, hogy Te is megosztod velünk! :-)))

    VálaszTörlés
  58. Nagyon szuper ötlet, reklámozom én is! Köszi

    VálaszTörlés
  59. A régi barátok alcím alatt szereplők nagyon édesek! :)

    VálaszTörlés
  60. Hűha! Látom páran már csatlakoztak a játékhoz. Jöttem én is játszani, hogy karácsonyi ajándék legyen kedvenc varrónőmnek.:)

    Vittem hírét:

    http://barbuskucko.blogspot.com

    Köszönöm:):):)

    VálaszTörlés
  61. Megosztottam facebook-on. :-)

    VálaszTörlés
  62. Megosztottam a bejegyzést FB oldalamon. Szkrepper társaim körében igazi csemegének számítanak az ilyen gyönyörű szalagok. Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  63. az anyagok is csodàsak!! megosztva, làjkolva!

    VálaszTörlés
  64. osztva FB-n (Sebestyén Rózsa néven), gyönyörűek.. :) és igen Noénak igaza van! :) köszi az esélyt... :)

    VálaszTörlés
  65. Én is megosztottam.
    Ha véletlenül tudná valaki, hogy annak a bizonyos zippes tolltartónak mennyi ilyen szép szalagot kellene vennem, az jó lenne! Főleg, mert akkor rögtön vennék is, és két-három karácsonyi ajándékot is kipipálhatnék...

    VálaszTörlés
  66. Megosztottam, tényleg csodaszépek! És pont öt kedvenc van belőlük :)

    VálaszTörlés
  67. Nagyon szépek!!!Közzétéve a Fb-on!

    VálaszTörlés
  68. Gyönyörű szalagok. Megosztottam a fb-on is! :)

    VálaszTörlés
  69. Fb-on es blogon (linzerinn.blogspot.com) is megosztottam :) Nagyon szepek, szetnezek mindenkeppen majd a boltodban ;)

    VálaszTörlés
  70. Egyre szebbek a szalagok, Megosztva. Kormos Á

    VálaszTörlés
  71. Megosztva: https://www.facebook.com/profile.php?id=1410127539

    VálaszTörlés
  72. Megosztva nagyon nagyon szépek :)

    VálaszTörlés
  73. Annyira szépek, hogy a nagy gyönyörködésben ide nem írtam Neked Szilvi, csak a FB-on osztottam meg, pedig szeretnék kérni belőlük!:)

    VálaszTörlés
  74. Megosztva :) Nagyon nagyon szépek :)

    VálaszTörlés
  75. FB-n osztva. Gyönyörű darabok:)

    VálaszTörlés
  76. szépségesek :) osztotam fb-n.

    VálaszTörlés
  77. Facebookon megosztva :) gyonyoruek a szalagok (is) :)

    VálaszTörlés
  78. Fb-on szétkürtölve!!!
    Öt féléből 1-1 métert se bánnék :)

    VálaszTörlés
  79. nagyon szépek, én is megosztottam a FB-on :-)

    VálaszTörlés
  80. Kedves Télapó! Láttad, hogy megosztottam... szóval tudod ugye, hogy mit kérek Tőled?!

    VálaszTörlés
  81. Sziasztok!
    Nagyon szépen köszönöm MINDENKINEK a sok dícséretet, a kedves szavakat és a sok sok reklámot. A szerencsés nyertes Tóth Ági. Szép napot nektek!

    VálaszTörlés
  82. Jó volt játszani, köszönöm.:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ovis hátizsák - SK

Budaörsön az országos foltvarró találkozón láttunk egy fantasztikus, ízléses, nőies, gyönyörű anyagokból szó szerint "megkomponált" hátizsákot. Azóta izgatja a fantáziámat a hátizsák elkészítésének mikéntje. De nem volt merszem vadul neki ugrani egy bonyolult formának, elsőre egy egyszerű gyerek hátizsákon gyakoroltam:

Kész mérete: 21 x 26 x 7 cm

A szabásminta 6 oldalból áll, letölthető innen: 1. oldal, 2. oldal, 3. oldal, 4.oldal, 5. oldal, 6. oldal. A varrásszélességet a szabásminta NEM tartalmazza, ezt szabáskor rá kell hagyni a részekre. Én 1 cm-rel dolgoztam. Figyeljetek rá, hogy a 2. és a 3. oldalakat a szaggatott vonalon összeillesztve kapjátok meg a teljes háta és bélés darabokat. Ezek ugye akkorák, hogy nem fértek rá egy A4-es lapra.
További kiszabandó darabok (ezek a méretek már tartalmazzák az 1 cm-es varrásszélességet): cipzár mellé pánt, 40 x 4 cm 4 db kieg. anyag, 4 db ragasztós szövött közbélés,cipzáros rész folytatása, koszorú alja rész, 48 x 8 cm 1 db kieg. anya…

Szabásminták tárca/táska keretekhez

Hogy a munkátok élvezetes legyen az első olló vágástól az utolsó öltésig a webshopban vásárolt fém tárca/táska keretekhez ingyen le tudjátok tölteni a szabásmintákat. Nem kell kísérletezgetni, elkerülhető egy kis bosszankodás ha esetleg nem sikerül tökéletesre az első szabásminta szerkesztése.

A szabásminták az alábbi bejegyzésekben méretek és tárca típusoknak megfelelően rendszerezve vannak és pdf formátumban lehet őket letölteni.

A szabásmintákat folyamatosan töltöm, ami még nem elérhető a külső oldalon, azt e-mail-ben lehet elkérni jpg formátumban: vigyazzkeszvarrj@outlook.hu




7,5 - 8 cm-es íves
8 cm-es szögletes

8 cm-es "csepp"
9 - 10 cm-es íves
10 cm-es szögletes
10 cm-es szögletes, nagy kapcsos
10 cm-es dupla
12 cm-es íves

12 cm-es szögletes

15 cm-es íves
15 cm-es szögletes

15 cm-es TÁSKA keret
18 cm-es íves
18 cm-es szögletes, nagy kapcsos
20 cm-es íves
20 cm-es szögletes

20 cm-es (szétcsavarozható) alu keret 

Merevítő keretes csavart neszi

Már nagyon régóta izgatta a fantáziámat ez a kis csavart neszesszer és nem is okozott csalódást. Élvezet volt elkészíteni és jól eső érzés ránézni, valahogy nem olyan egyszerű, van benne egy kis csavar ... he he he :)

Kész méret: 14 x 13 (alja átmérő) x 11,5 cm
A szabásminta ingyenesen letölthető INNEN.
Szükséges anyagok és kellékek: 3 féle fő anyag,bélés,közbélés (bevarrható merevítő közbélés, ragasztós szövött közbélés),1 pár 8 x 4 cm-es merevítő keret,1 db min. 25 cm-es cipzár (nem baj ha hosszabb, le lehet vágni belőle)Az elkészítés menete:
1. Szabjuk ki az alkatrészeket a szabásmintán található utasításoknak megfelelően. A fő anyagokat vasaljuk be a ragasztós szövött közbéléssel, majd a fő anyag fonákjához fogva a merevítő közbélést keskenyen (2-3 mm) varrjuk össze őket.


2. Két fő anyag részt (nem a két egyforma mintásat) a képen látható módon szín színnel fordítsunk össze és varrjuk össze őket úgy, hogy a varrás kezdetekor és a varrás végén (a 2. képen mutatom zöld nyíllal) hagyjunk e…

Házikós tárca - alap darab

Ma érkezett hozzánk egy új termék (a tárca záródását segítő fém rész mágneszárral) és nagyon gyorsak voltunk, már el is készült az első alap darab:



Kész méret: 12 x 12 cm

A szabásminta ingyenesen letölthető INNEN.

Szükséges kellékek, eszközök:

fő anyag,bélés,ragasztós, szövött közbélés,1 szett "házikós" fém tárca kellék mágnessel,pici csipkeElkészítési leírás:
1. Szabjuk ki a szükséges darabokat a szabásmintán található utasítás szerint.


2. A közbéléssel vasaljuk be a fő anyagot.


3. A két pánt rövidebb oldalait varrjuk össze.


4. Fordítsuk őket a szín oldalra és az összevarrás vonalát igazítsuk középre, vasaljuk meg.

5. Hajtsuk félbe és keskenyen rögzítsük a szabott szél oldalán.


6. Válasszuk ki azt a fő anyagot ami a tárcánk hátoldala lesz és a felső szélhez varrjuk fel a csipkét, majd a szabásmintán található illesztési pontokhoz igazítva a két kis pántot is.


7. Varrjuk össze a fő anyag oldalát és alját. A bélést varrjuk össze ugyanígy, de ott az alja vonalon hagyjunk nyílást a kiford…

Kompakt tükör díszítés textillel *** Fabric covered compact mirror DIY

Egyszerű, de nagyszerű, textillel díszített kompakt tükröt készítünk ebben a blog bejegyzésben:



A tükör mérete: 7 x 1 cm

Szabásminta letölthető ingyenesen INNEN. Ez a méret akkor lesz jó ha pamutvászonnal és felvasalható vlies-zel dolgozunk. Ha bármi vastagabb (a textil vagy a közbélés) akkor kisebbre kell venni az átmérőket. Amikor a lenvászonnal dolgoztam akkor már 0,5 - 1 mm-rel kisebb kört szabtam.
Szükséges alapanyagok, kellékek:

- díszíthető kompakt tükör, antik bronz vagy nikkel színben,
- textil, 8,5 cm átmérő
- felvasalható vlies, 5,8 cm átmérő
- Gütermann textilragasztó HT2
- karton, 5,8 cm átmérő
- tű, cérna, olló


Elkészítési leírás:

1. Bevasaljuk a textilt a közbélésekkel (egymásra a kettőt). A közbélések alkalmazásáról a webshop-ban a termékek alatt található részleteknél találtok részletes információt. Annyi most a különbség, hogy nem kell olyan sokáig vasalni, elég 5 másodperc, hogy ne nyomja le nagyon laposra a vasaló a vlies-t.

2. Kb. 45 fokos szögben tartva az ollót, nyessük kic…

Egyszegélyes bevágott zseb - elkészítési leírás

Elkészült a legújabb merevítő keretes minta táskám és egyszegélyes bevágott zsebeket kapott belülre. Egy kisebbet a telefonnak és egy mélyebbet a sok apróságnak.
Táskák belsejébe ezt a fajta zsebet varrom a leggyakrabban, mert aránylag egyszerű elkészíteni és nagyon szépen mutat. Akkor is ha a zsebpántot a saját (bélés) anyagából szabjuk, de varrhatjuk kontrasztosan is (mint most én).

Döntsük el, hogy milyen hosszú legyen a zseb (nálam ez most 18 cm) és milyen széles legyen a pánt (itt most 2 cm).
Szükséges alkatrészek:
- 1 db zsebpánt, 21 x 6 cm (zseb hossz + 3 cm x zsebpánt tervezett szélesség x 2 + 2 cm) - 1 db szövött ragasztós közbélés, 21 x 6 cm (ua. mint feljebb) - 2 db zseblap, 21 x 15 cm (zseb hossza + 3 cm x tervezett zseb mélység + 4 cm) - 1 db szövött ragasztós közbélés, 21 x 5 cm (tervezett zseb méret plusz pár centi mindkét irányban)

Elkészítés menete:

1. A webshop-ban a "részletek" fülön található leírás szerint vasald be a bélést a szövött közbéléssel. A közbélés fedj…

Tárca minták 7,5 - 8,5 cm-es íves kerethez

Ha fém keretet vásárolsz a FABulous Textil webshop-ban és szeretnél hozzá szabásmintát, a képek feletti linkre kattintva ingyen letöltheted őket pdf formátumban.

Ha bárhol elakadnál a letöltés közben kérlek írj e-mailt: vigyazzkeszvarrj@outlook.hu
Tárca ötletek következnek a következő 8 és 8,5 cm-es íves kapcsos fém keretekhez:

K_18 Szabásminta letölthető INNEN

K_20_a
A szabásminta később kerül feltöltésre.

K_20_b
Szabásminta letölthető INNEN
K_22 A szabásminta később kerül feltöltésre, jpg formátumban e-mail-ben elkérhető.
K_26 Szabásminta letölthető INNEN
K_28
Szabásminta letölthető INNEN
K_32_a
Szabásminta letölthető INNEN

K_32_b
Szabásminta letölthető INNEN

K_36 A szabásminta később kerül feltöltésre, jpg formátumban e-mail-ben elkérhető. 
K_38 Szabásminta letölthető INNEN

JAMBOREE merevítő keretes táska elkészítési leírás *** Bag with internal wire frame ~ tutorial

Ebben a blog bejegyzésben szeretném megmutatni, hogyan lehet a FAB Textil webshop-ban található merevítő keretekhez szabásmintát szerkeszteni. Az elkészítés menete mindig ugyanaz (a talprész lehet más, mint pl. ENNÉL a kis neszinél), ugyanúgy varrjuk meg a 8 cm-es kis neszesszert, mint a nagy, 30 cm-es táskát.
Nálunk most egy tavaszi, vagány táska készült:





A táska mérete: 35 x 21 x 14 cm
Szükséges alapanyagok és kellékek:
- 2 db oldal rész fő anyag, 45 x 24 cm - 2 db oldal rész bélés, 45 x 24 cm - közbélés, 45 x 24 cm (erős, merevített táskához: S320, felvasalható vlies, bevarrható közbélés) - 1 db alja rész fő anyag, 45 x 12 cm - 1 db alja rész bélés, 45 x 12 cm - közbélés, 45 x 12 cm (erős, merevített táskához: S320, felvasalható vlies, bevarrható közbélés)
- 1 pár 30 x 7 cm-es merevítő keret - 1 db 50 cm-es cipzár - 1 pár bőr táskafül - 1 szett patentos bőr pánt
A belső zsebekhez szükséges anyagot és az elkészítési leírást ITT lehet megnézni.
A merevítő keretes táskákhoz és neszesszerekhez a kisz…

Fém keretes dobozka ~*~ Little box with metal purse frame

Még ősszel készült ez a cuki kis tároló, amihez a karácsony előtti hajtás miatt csak most sikerült elkészítési leírást összerakni. Mi imádjuk, remélem nektek is tetszik majd :)


Kész mérete: 15 x 14,5 x 7 cm

A szabásminta ingyenesen letölthető INNEN.

Szükséges anyagok és kellékek:

fő anyag,kiegészítő fő anyag,bélés,közbélés (bevarrható közbélés, felvasalható vlies)1 db 15 x 8 cm-es fém tárca keret,csipke1 db zsinórvég,gyapjúszál,dupla szerelő karika.
Az elkészítés menete:

1. Szabjuk ki az alkatrészeket a szabásmintán található utasításoknak megfelelően. A fő anyagokat vasaljuk be a felvasalható vlies-zel, majd a fő anyag fonákjához fogva a merevítő közbélést keskenyen (2-3 mm) varrjuk össze őket.


2. Az eleje középrész (kieg. fő anyag) két oldalára varrjuk fel a csipkét.


3. Varrjuk össze az eleje közép és oldalrészeket és tűzzük le keskenyen a varrásvonalat.


4. Varrjuk össze a zseb két oldalát, fordítsuk a színére, vasaljuk meg, majd tűzzük fel a bélésre két oldalt.

5. Varrjuk fel az eleje részt …

Zsebkendő tartó doboz ötletek ~*~ Tissue box cover ideas

A tegnapi blog bejegyzés után ma reggel a Pinterest olyan szuper ötleteket dobott, hogy muszáj volt ebből is kigyűjteni párat. Ezekhez az ötletekhez is filc anyagot, közbéléseket, szalagokat és pamut-len vásznakat találtok nálunk a webshop-ban.

forrás: quiltme

forrás: pinimg


forrás: pinterest


forrás: qoo10


forrás: honeyfelt

forrás: etsy

forrás:com2filles

forrás: taobao

forrás: