Tüpárna a köbön

Mikor a neten nézelődtem - anyag után keresgélve - azt olvastam az egyik oldalon, hogy aki varr annak szüksége van tűpárnára. És még azoknak is kell akik nem varrnak. Jót mosolyogtam és olvastam tovább. A hölgy azt javasolta, hogy a puha vatta helyett töltsük meg homokkal vagy kaviccsal a párnát és máris kapunk egy szemet gyönyörködtető papír nehezéket. Milyen igaza van! :)

Na és akkor itt van az én esetem: szoktam varrni, szeretem a szépet és még sincs tűpárnám. Az az igazi tűpárna. Nekem egy ronda, ám de rendkívül hasznos, kívül műanyag, belül mágneses tűtartóm van. Így már nem szórom el a tűket munka közben és ha a fiaim játszanak vele ... kkmmhh … igen, jó játéknak tartják, hogy lecsipegetik az összes tűt az asztalra és ahogy a mágnessel felülről közelítenek a tűkhöz, visítva kacagnak amikor kb. 5 cm-es távolságból „felrepülnek” a tűk és ha netalántán lepotyognak a földre nem kell körömmel szedegetni hanem csak elhúzom a padló felett a mágnest és mind megvan egy pillanat alatt. A műanyag praktikus, de nagyon vágyom ezekre a varrott szépségekre és azt tervezgetem, hogy ha majd meglesz a sokat emlegetett kis műhelyem akkor dísznek varrok majd több félét is. Csak mert egyszerűen jó rájuk nézni :)

Íme mutatom miket találtam a neten. Kicsit saját ízlésemre válogattam. Azt hiszem két kategóriára lehetne bontani őket. Van ami használható és mellette szép is és van ami inkább dekoráció, mint tűpárna.

Kezdjük a sort ezekkel a kedves kerek vagy virág formájú tűpárnákkal.

Tűpárna Leanne Beasley módra - imádnivalóak :)


(Itt egy halk sóhaj helye, hogy "Ahh, miért is nem tanultam még meg horgolni?!?" - Ugye horgolva van?)

Következzenek a filces tűpárnák.


Hát nem cukik ezek a gombák? Elfogult vagyok ... Marci jele a gomba az oviban, tehát szeptember óta a középpontba került ez a kis piros kalapos :)


Következzen még négy kreáció Heather Bailey-től. Azt hiszem nem vagyok egyedül a gondolattal, hogy Henrietta, a kis teknős verhetetlen ebben a csapatban. Olyan hihetetlenül kedves :)



Ez már majdnem az inkább dekoráció mint tűpárna kategória az én szememben, de meg kell hagyni csodás.


Igazán stílusos ez a próba baba formájú párna.

Ezt a tűpárnát fotók közt találtam, sajnos nem tudom kinek az alkotása, de olyan szép. Talán senki nem veszi zokon ha megmutatom. Irigylem a készítőjét a türelméért.

Ez a "királyi" tűpárna az egyik kedvencem az itt bemutatott darabok közül.




Ehhez a két párnához azt gondolom nem is kell hozzáfűznöm semmit. A "képek" magukért beszélnek :)

Summertime
Winter Wonderland

Kedves, egyszerű és praktikus. 

Ez a kis teknös ki van találva rendesen. Tárolja a tűket, a gombosat és a varrót is, elfér rajta a cérna, a kis olló, az egyik lábában még mágnes is van, hogy a szétszóródott tűket könnyen össze tudjuk szedni. Édes ahogy a kicsi viszi a picit ... de ahogy a hasa "fel van nyitva" és cérna lóg "a fenekéből" ... kkhhmm ...fura. Vagy praktikus? ;)




Ebből a befőttes üveges megoldásból sokat találtam a neten. Tetszik!



Nekem ez már az inkább dekoráció mint használati tárgy :)


Nem hagyhatok ki a sorból legalább egy olyan tűpárnát ami az asztalhoz rögzíthető. Testes darab.
  

És befejezésül jöjjön egy fotó a magyar gurgolyáról. Hát nem gyönyörű? És nem olyan mint egy tűpárna tele gombostűkkel? :)

Megjegyzések

  1. Egyezik az ízlésünk, a legtöbbet én is ismerem és el is fogadnám:)

    Egyszer régen én egy ilyet készítettem:
    http://pjulcsy.blogspot.com/2009/03/atalakulas.html

    VálaszTörlés
  2. Szebbnél szebbek, nekem is az apró virágos tetszik a legjobban.
    http://foltgina.blogspot.com/2010/10/egy-kis-osz.html
    ezt csak azért mutatom, mert biscornut nem mutattál :))
    http://foltgina.blogspot.com/2009/04/ajandekot-kaptam.html
    Ezt pedig Bogitól kaptam, ugye gyönyörű ?

    VálaszTörlés
  3. Julcsi, köszönöm! Szuper ötlet, nagyon jól sikerült!

    Gina, tényleg szépek. Köszönöm, hogy megmutattad! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek...én a gombással szemezek már elég régen, de még valahogy nem termett a gépemen

    VálaszTörlés
  5. Szuperjó kis összeállítás! :)
    Egyik aranyosabb, mint a másik!
    Katával még a nyáron varrtuk „hármasiker” Henriettákat.

    http://tildasfarm.blogspot.com/2011/08/jam-sewing.html

    A harmadik már nagyon gyorsan és könnyen megszületett, az elsővel megkínlódtunk egy kicsit. Azóta a varrógép mellett pihengetnek, mi pedig a régi, nyúzott tűpárnáinkat használjuk.
    :))

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikus mind!! Nálam a teknőcök viszik a pálmát!!

    VálaszTörlés
  7. A Tilda-csigabigás kerekes húzogatós tűpárna kimaradt.... :-(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabásminták tárca/táska keretekhez

Tulipános, 6 zsebes tavaszi/nyári táska elkészítési leírás és ingyenes szabásminta ~*~ Tulip Bag with 6 pocket free pattern and tutorial

Ovis hátizsák - SK